Hááh

Posted: 2015. október 16. in Uncategorized

Az az igazság, hogy le vagyok fáradva és van még egy kis időm, gondoltam blogolok egyet. Szeretek írni, gondolkozni. A hét kemény munkával telt, de péntekre, azaz mára kezdtem azt érezni, hogy lassan kezdek “ura lenni a helyzetnek”. Buda, Dorottya udvar, igen, Wrigley még mindig és Orbit, meg Airwaves, csak most már marketing supporton. Táblázatok, SAP vállalatirányításiszoftver, emailek, beszerzések, szóróajándékok, rakkktár.

Hogy mi fért még bele a héten? New Yorker és Frei Café ikerhugommal, Mártival, imakör Tamással és János bácsival Őrbottyánban, valamint egy kiadósesőutáni vezetőségi alkalom a gyülekezetnél.

Vágy van bennem több, jobb, mélyebb után. Hétfőn még egy kis Willow Creeket is néztem – a chicagoi keresztyén gyülekezetben megalapításuk negyvenedik évfordulóját ülik. Tisztelem pásztorukat, Bill Hybelst, akit Isten sokak életében használt. Jó hallani tőle, hogy “hívjatok mindenkit… hívjatok meg mindenkit!” a gyülekezetbe. Visszaemlékezett indulásukra, egy csapatnyi lelkes fiatallal, beszámolt néhány problémáról és növekedésükről. Különösen elgondolkoztatott még korábban az, hogy mennyire hangsúlyozza a lelki ajándékok felismerését, használatát és a fejlődést ezekben (ezek a Biblia szerint olyan “képességek”, amik valakit bizonyos területen különösen “hasznossá” tesznek – Isten minden megtért hívőt átformál, újjá tesz és feladattal lát el).

Vezetem a (számomra) új Skoda Feliciámat, hallgatom az Oceans-t a Hillsongtól végreúj hangszórókon és hálás vagyok ezekért. De a legfontosabb, hogy Isten munkálkodjon bennem és körülöttem. Ez mindennél többet ér. És persze jó lenne még tovább haladni a személyes életemben, a gyülekezeti szolgálatban, újságírásban, munkámban.

Istenem – adj frissességet a szellememnek, jóó pihenést a testemnek és ébredést a nemzetünknek.

Poszt!

Posted: 2015. május 12. in Uncategorized

Ezittaz. Egy poszt:)

Érdekes dolgok történnek mostanában. Kellemes napon, estén vagyok túl, a reggeli edzést és a szokásos pörgős melót követően még egy BPifi záróalkalom is belefért, valamint egy ifitáboros megbeszélés – MABIM, Baptista Ifjúsági Országos Nagytábor éssss Fiatal Felnőttekk hete.🙂

Nagyon örültem Dáfcsi esküvői meghívásának, megtisztelő, arra jutottam, hogy, ha még lennének keddi ifi-istentiszteletek a félévben, talán még kapnék mástól is hasonló invitálást – lévén múlt héten Attiék tiszteltek meg bizalmukkal és esküvői meghívójukkal. Jó lesz velük együtt örülni júniusban, ha az Úr engedi.🙂

Tavaly október óta részt veszek egy izgalmas képzésen, amit újságíróakadémiának hívnak és sok érdekes dologgal lettem ezen keresztül gazdagabb.

Nagyon elgondolkoztatott most szombaton Vészi József esete. Ady patrónusaként fontos segítséget jelentett számára és különleges érzékkel látta meg fiatal írókban a tehetséget. Ezen keresztül nagy hatású emberek életét egyengette, valahol befolyásolta ezen keresztül a nemzet gondolkodását, felfogását. Milyen nagy dolog ez! Bár megadná Isten nekem, másoknak, hogy felfedezzük, felismerjük, ha valakinek egy területen igazán sok adatott és bátorítanánk, segítenénk, hogy kibontakozzon.

Most hirtelen ennyi szösszenet telt. Áldás🙂

Nos, egy töredelmes vallomással kell, hogy kezdjem webes írott monológomat, melynek során szembesülök azzal a rideg valósággal, miszerint ismét rest voltam tetté váltani egy elhatározásomat, most éppen jelesül azt, hogy beszerzek egy ventillátort, ahogy az az előző bejegyzésem esetében megfogalmazódott bennem. :–) De igazából ez a nyár az elmúlt hetekben nem is volt annyira tikkasztó, arról nem is beszélve, hogy kis pesti lakásomban se szenvedtem sokat irtózatos hőségtől.

Nemrég éppen Norbi barátommal beszélgettem röviden telefonon, örültem, hogy tudtunk pár szót váltani. Délután próbáltam utánaolvasni a keresztényüldözésekről szóló híreknek, megrendítő infókat hoznak nyilvánosságra főleg angol nyelven. Úgy tűnik, hogy a magyar hírportálok ezzel komolyabban nem foglalkoznak, bár lehet, hogy csupán én nem voltam elég tüzetes. Elképesztő, hogy a szemléletmódunk mennyire befolyásolja a döntéseinket, a szívünket, és egy ilyen kis kitekintés is nagy hatással lehet ránk, engem eléggé megállított. Jó dolog imádkozni azokért az emberekért, akik a kegyetlenség és vérengzések közepette követik Jézust.

Folytatom az összefoglalót 2014 eddig eltelt részéről, még néhány területtel “adós” maradtam.🙂

Meló

Április már az ötödik évfordulóját “ünnepelhettem” annak, hogy Isten kegyelméből a Wrigley Hungáriánál dolgozhatok. Tényleg hálás vagyok érte, és ami nagyon különleges fejlemény, az az, hogy négy év vevőszolgálat és egy év sales után a múlt héten a marketinges csapat munkájába kapcsolódhattam be, mint Marketing Support Specialist. Főként riportolással és customer marketinghez kapcsolódó megrendelésekkel fogok foglalkozni, ahogy most látom, még frissek a tapasztalatok.

Jó ismét találkozni a munkatársakkal bent, bár az egy éves képviselői munka után is alakultak ki jó kapcsolatok a területemen, csiszolódtam én is, közeledtünk az előző csapatom körében is.

Kíváncsian várom az új ismereteket, kihívásokat, fejlesztési lehetőségeket és nagyon tetszik az új iroda is, bár a megközelítése a nagy forgalom miatt időnként kicsit nehézkes – illetve talán inkább a terep elhagyása😀 Szeretnék hasznosan, Isten dicsőségére dolgozni.

Ide tartozik az a “hálagondolat” is, hogy egy Peugeot 206 tulajdonosává is válhattam nemrégiben, nagy dolog, hogy ezzel kapcsolatban is szépen összeálltak a “puzzledarabok”.

Őrbottyán

Gyülekezetünkben is jelentős változások voltak az elmúlt hónapokban. Kicsit több, mint 11 év után átadhattam az ifi vezetését öcsémnek, Balázsnak és ezzel majdnem egyidőben a gyülekezet vezetőségében is változások történtek. A szavazások nyomán Nono és Norbi, Gabesz, valamint én is elkezdhettük Istent és a testvéreket szolgálni elöljárókként. Nagy és fontos feladatnak látom, látjuk ezt.

A Máté 20-ik részében található következő szakaszt lényegesnek tartom ezzel kapcsolatban:

“Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: “Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. 26 De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, 27 és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. 28 Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Nagyon vágyom átélni, ahogy Isten átformál és megújít engem, minket Őrbottyánban. Bár megtöltene minket tűzzel és hittel, hogy Hozzá méltón élhessünk és szolgálhassunk!

Egyébként pedig zajlottak a gyülekezeti és ifis alkalmak, voltunk Debrecenben konferencián néhányan, találkoztunk a veresi ifivel is. Elkezdtük az együtt gondolkozást, imádkozást az új vezetőséggel és egy rövid elvonulással mélyítettük ezt, a kapcsolatainkat is, valamint hasznos iránymutatást kaptunk Heizer Tamástól.

Szuper hír, hogy ismét egy esküvőnek is örülhettünk köreinkben, jelesül Dóri és Nono egybekelésének. Nagy ünnep volt ez, nagy áldás, hogy egymásra találhattak.🙂 Johanna pedig döntött, és követve Jézus példáját, bemerítkezett, megvallva hitét a Megváltóban.

Dolgoztunk egy jót az egyik gyülis telken, valamint részt vettünk a júniusi BIOLK-on, amin viszont sajnos nem sikerült “feljebb kúszni” a helyezésekben. A rendvezvény egyébként kiváló, bár az aggresszív játékhoz és a test test elleni küzdelemhez mi annyira nem vagyunk hozzászokva.

Gyerektábor, penci szolgálat és az őrbottyáni Harangok Napja is belefért az elmúlt hetekbe, részemről többnyire gitáros, zenei szolgálatról szóltak ezek.

Híradás és gondolkozás :)

Posted: 2014. július 7. in Mindennapok

Kedves Nyilvános Naplóm és kedves azt elolvasók!🙂

Elérkezettnek éreztem a pillanatot arra, hogy miután legutóbbi bejegyzésem óta cirka fél év eltelt, ismét gépre vessek néhány mondatot. Kicsit magamnak, mert jó írni és átgondolni dolgokat, és kicsit másoknak, akiket érdekel, hogy vagyok, mi foglalkoztat és mi történik körülöttem.

Meglehetős gyorsasággal akadályokba ütköztem az írásban, és ha már le kellett menjek az autóhoz a töltőért, gyorsban vettem is egy tzatzikis szendvicset és egy ischlert. Micsoda idegen szavak😀 Épp Pesten vagyok, ami az utóbbi hetekben elég ritkán fordult elő, inkább Őrbottyánban töltöttem a napokat, estéket. Ma jött egy kedves villanyszerelő úr, aki segített ráébredni, hogy a lakásnak kettő helyen van lehetősége leverni a biztosítékot, én meg eddig csak egyig jutottam… de legalább gyorsan megoldottuk a villanyhiány okozta problémát. Nemrég ugyanis legnagyobb meglepetésemre elszállt az áram egy egyszerű villanyfelkapcsolástól, és saját kútfőből nem sikerült a probléma okát megtaláljam. De kis segítséggel igen🙂 A helyzet hatását a hűtőgépre talán nem is ecsetelem :O)

Őrületes meleg van, itt a Dob utcában legalábbis előszeretettel szorul be a levegő.

Ma ismét egy viszonylag kiegyensúlyozott munkanapon vagyok túl, meglátogattam jó pár üzletet, telefonáltam, pakoltam, áraztam. Közben találkoztam Mintyován Vikivel az őrbottyáni gyüliből, azt hiszem mindkettőnk meglepődésére és még ki is segítettem némi apróval🙂

A röpke villanyszerelős időt leszámítva nagyjából gondolkozós-imádkozós estét tartok (bár ez annyira nem volt előre tervezett) – ebbe viszonylag bele is illik egy kis blogolás.

Ééés hogy mi is történt az elmúlt hat hónapban?

 

Személyes

Kicsit közhelyes,  de sokat formált Isten mostanában. Ez alapvetően jó, de ahogy bizonyára sokak számára ismerős, nem mindig egyszerű. Sokszor megkérdeznek, hogy miujság a nősülés terén, és igazából még nem sok mindent tudok elmondani: várok Istenre és imádkozok. Persze, könnyen lehet, hogy ez sokak számára ürügyként, kifogásként hat és úgy, mintha nem kezelném megfelelően életemnek ezt a területét. Ezzel együtt tényleg szeretnék Istennel járni ebben a dologban is, és nem nélküle próbálkozni ezzel-azzal. Bízok Benne, az időzítésében és a szeretetében. Óriási harc ez sokszor és mindezekkel együtt persze kész vagyok az önkritikára is, ha szükséges.🙂

Voltak az elmúlt hónapokban nagyon nehéz pillanatok, amikor nagyon küzdelmesnek láttam a továbblépést, de jó volt átélni, hogy Isten kegyelméből kaptam erőt és egy-egy bátorítást testvérektől.

Kicsit küzdelmesen, de megszületett egy cikkem a Jeligében, jártam tesóméknál Svájcban egy jófej csapattal, részt vettem Vannai Ádám partiján, találkoztam és nagyon jót beszélgettem, imádkoztam Kristóffal. Arnival is jó volt koccanni és építeni a kapcsolatot.🙂 Elnéztem egy FunConnection estre, ahol leginkább az összekevertbetűkbőltaláldkimelyikfilmetrejtettükelitt játékot élveztem a legjobban, a zenei feladat számomra nehéz falat volt, lévén ilyen téren azt hiszem nem mainstream jellegű az ízlésem…🙂 Viszont Lócijátszik nagyarc.🙂

Svájchoz visszatérve jó volt nagyon látni, hogy Márti és Áki (testvérem és sógorom) hol élte az elmúlt egy évben életét, figyelni és tanulni az ICF közösségében, szokásos éves konferenciájukon és képzésükön.  Ők (ICF) egy modern keresztény gyülekezet Zürichben, és még jópár városban Svájc, Ausztria és Németország szerte. Elsősorban. Asszem.😀 Iszonyatosan lelkes és magas színvonalon dolgozó-szolgáló tesókat láthattunk, barátságosak. A stílusuk és a felfogásuk néhol horzsol nekem, és kicsit furcsák a németes-angolos dalok, bár zeneileg ütősek. Jó volt, áldott, széptájlátós és izgulósdesikeresenépségbenmegérkezős. És hát megtiszteltetés volt egy olyan csapattal együtt utazni, mint Anna, Ricsi, Bencze és Balázs .🙂 Volt hangulat.😀

Ne feledjük, néztem foci VB-t is🙂

Ó, és részt vettem a LOI mentorosképzésén, ami hasznos, de legfőképpen inpiráló volt – ez a Leaders of Incluence betűszóból ered egyébként és Budán volt. Hasonló korosztályú tesókkal voltunk együtt és személyiségbeli, jövőtervezéssel kapcsolatos kérdésekben kaptunk bátorítást, egymással is megosztottuk, mi van a szívünkön.

Természetesen ha nyár, akkor egy évvel öregebb is lettem, és épp az előbb gondolkoztam, hogy a bejegyzés címének a “hihetetlen” szót adom, hiszen többek között hihetetlen, hogy jövőre a h-a-r-m-i-n-c-a-t töltöm majd. Nyilván, bizonyos dolgoknak örülök, hogy elértem, de azért van benne egy jókora olyan érzés is, hogy húúú, hát azért jó lenne már néhány mérfölddel előrébb járni sok területen. Ez azért is feszítő, mert fiatalon az ember könnyen elnéz még magának hibákat, lemaradást, gondolva, hogy még “lesz idő és lehetőség” behozni őket. És ezzel talán mások is jobban így vannak. Aztán azt hiszem, eljön egy pont, amikor ez elkezd megváltozni. Úgy érzem, valami hasonló “fordulóponton” lehetek, és ebben van jókora kihívás. Jó, hogy ez is Isten kezében van és az egész életem.🙂

Azt hiszem, ismét kicsit tördelem majd a “visszaemlékezést”, szóval folytatás következik🙂

VENTILLÁTOR. Ventillátort kell vegyek. Hamar😀

2013

Posted: 2014. január 6. in Uncategorized

2013

Őrbottyáni Baptista Fiatalok

Mi történt velünk idén?🙂

 

JANUÁR

 

5 – Ifi: Talkalom, Kincsestár

Az év első ifi-alkalmát Nono vezette – egy jól sikerült sorozat vonult végig az első félévünkön

 

12 – Ifi: Film

Balázs vezette az ifit, asszem valami négeres filmet nézett a csapat🙂

 

19 – Ifi: Közösség – Szabad lehetőség

Tamás és Ági készültek számunkra gondolatokkal. Jó volt, építő. Sajnos aztán el kellett tőlük búcsúznunk, mint közösség, amit nehéz volt, nehéz átélni.

 

26 – Ifi: Senki sem tökéletes

Sanyi vezette az ifit, kiscsoportok voltak, és a kérdések alapján arról beszélgettünk, hogy mi is a bűn

 

FEBRUÁR

 

2 – FunIfi

Balázs vezette, szliveszteri gémek voltak újratöltve

 

8-10 – Székesfehérvári konferencia

Tetőbontás: ez volt a témája az év eleji fehérvári konfinak. Király volt, mély, tartalmas üzenetek, sok vidámság.

 

16 – CoffeIn+Baranyi Laci

Kávéházas feelingben találkoztunk, és Laci testvérünk arról beszélt számunkra, hogyan tervezhetjük jól a jövőnket. Jöttek a veresi ifiből is.😀

 

MÁRCIUS

 

2 –Ifi: Értékes vagy!

Gabesz és Kati készültek videókkal, üzenettel a témában. Király este volt, a mai napig az asztalomon pihen az Általatok írt jó tulajdonságok listája. Értékesek vagyunk!🙂

 

9 – Talkalom: Superhero

Jézusról beszélgettünk kiscsoportban Sanyi vezetésével

 

16-17 – Budai ifi a vendégünk

Király két napot töltöttünk el együtt vendégeinkkel. Kiemelkedők voltak vasárnap délutáni szolgálatok, azon belül is Anikó bizonyságtétele, szellemi megszabadulásáról

 

30 – Classic ifi: Kapitány és a tenger

Huszti Norbival együtt gondolkodhattunk egy kicsit és eljátszottunk néhány bibliai jelenetet

 

ÁPRILIS

 

6 – Talkalom – Rakétakilövés

A döntésekről beszélgettünk kiscsoportban Sanyi vezetésével

 

20 – Classic Ifi – Hernyóból pillangó

Nono készült számunkra gondolatokkal, életváltozás témában

 

27 – Talkalom – Bombabiztos alapok

Alapértékekről beszélgettünk kiscsoportban

 

MÁJUS

 

3-4 – Céltudatos Fiatalok

Kiváló képzésen voltunk Pesten Balázzsal és Borisszal

 

17-19 – Velence, Ifikiruccanás

Jól sikerült hétvégét töltöttünk Velencén a csapattal – ugye Ti is élveztétek? Volt játék, áhítat, éneklés, röpi, tóópart.

 

25 – Sportnap az Ellelben

Egy jót röpiztünk az Ellelben, és Uzonyi Barna szolgált vendégként közöttünk, tartalmas üzenettel. Óóó és a kaja is jó volt!😀

 

JÚNIUS

 

1 – Ez az a Nap!

Johny K. Palmer, Israel houghton, Gateway worship, 1000 fős kórus és egyebek. Ütős alkalom, mint mindig.

 

8 – Classic Ifi – Kincskereső térkép

Ujlaki Marcival arról gondolkoztunk, beszélgettünk, hogy mit jelent számunkra az engedelmesség. Felvetődtek érdekes gondolatok.🙂

 

15 – Encsi és Feri esküvés

Az újdonsült Szabó házaspár egybekelésének lehettünk szeretettel teli szem- és fültanúi. Jó volt veletek lenni!

 

JÚLIUS

6 – Ifi

Röpi és társas a Németh portán

 

AUGUSZTUS

5-11 – Középmagyarországi Baptista Ifitábor Ceglédfürdő

TE? címet viselő tábor volt, jó volt, kiscsoportok, tanítások, dicsőítés, fürdőzés, éjszakai túra: Isten használta ezt a hetet az életünkben!

 

24 – Filmezés Hotzéknál

Kiváló hangulatú este kis üzenettel, tartalmas filmmel és jó beszélgetésekkel


Szeptember

 

7 – Classic ifi – Isten célja a nehézségekkel

Mindannyiunkat megrázott Barna testvérünk balesete, imádkoztunk érte és a családért. A nehézségekkel kapcsolatban osztott meg Sanyi néhány gondolatot.

 

29 – Barna temetése

Búcsúztunk testvérünktől – de nem örökre!

 

OKTÓBER

 

12 – BIOLK

Kiváló focikupán vettünk részt Budapesten, és egész jó meccseket játszhattunk – 20. helyezéssel.

 

26 – Classic Ifi Huszti Norbival és Palacsintával

Mire alapozod az életed? Ez volt a fő kérdés! És hogy mivel van töltve életed palacsintája…?

 

NOVEMBER

 

2 – FILMklub Nonoval

A Sorsügynökség volt terítéken, jóó mozi.🙂

 

8-10 – Kiskőrösi konferencia

Egy kis csapattal vettünk részt az idei konfin. Áldott volt. Jelenet forever. Mike Sámuelt is használta Isten.

 

DECEMBER

 

30-1 – Vendégségben Budán

A budai ifisek vendégei lehettünk két nap erejéig. Jól sikerült, és örvendetes volt együtt szolgálni vasárnap délután iss.

 

7 – Veresegyház!

Kellemes, barátságos este játékkal és dicsőítéssel a veresi tesókkal, kiscsoporttal.

 

14 – Classic Ifi: Értékes vagy

Éss ismét: értékes vagy:) Gergő hozott témát számunkra.

 

20 – Ifikarácsony

Énekeltünk, rajzoltunk és mutogattunk, Ajándékoztunk, Nevettünk, beszélgettünk. Ettünk.

 

22 – Baptista Karácsony

Kiváló este baptisták és vendégek ezreivel az Arénában. Sok stílus, sok ember, szervezettség, jó üzenetek, kellemes buszozás együtt. Éljen!

 

31 – Szilveszter a gyüliben

Sajnos idén elég kevesen voltunk a gyüliben együtt, de azért jó volt találkozni, beszélgetni, vetélkedni, játszani, imádkozni.

Köszönünk Neked, Uram, 2013-ban minden áldást és nehézséget, és hogy minden helyzetben az Urunk vagy!

Kép

Éppen áttekintem az elmúlt évemet és gondolkozok 2014-ről. Számomra érdekes javaslatokat találtam, arra jutottam, megosztom Veletek is🙂.

“A jobb alvás érdekében a szakértők azt tanácsolják Számodra és családod számára, hogy kövesd ezeket az egyszerű tippeket:

– Alakíts ki egy következetes időpontot mind a felkelés, mind a lefekvés számára, ami hétvégére is érvényes

– Alakíts ki egy rendszeres, nyugtató elalváskori szokást, mint a forró vízben ázás vagy megnyugtató zene hallgatása – ezt kezdd el legalább egy órával azelőtt, ahogyan el szeretnél aludni

– A környezet is segítse az alvást, legyen sötét, csendes, kényelmes és hűvös

– Kényelmes matracon és párnán aludj

– A hálószobát csak alvásra és szexre használd (tartsd távol az “álom-lopókat” a hálószobától: kerüld a tévénézést, a számítógép használatát az ágyban)

– 2-3 órával a lefekvés előtt vess véget a napi étkezésnek

– Sportolj rendszeresen

– Kerüld a koffein és alkohol fogyasztást elalvás előtt és hagyj fel a dohányzással”

Forrás:

http://www.sleepfoundation.org/article/how-sleep-works/how-much-sleep-do-we-really-need

Amivan-2

Posted: 2013. december 22. in Uncategorized

Nosss, akkor folytassuk! Charlie Hall szól éppen, a legrégebbi albuma tetszik talán legjobban, a Porch and Altar. Van benne némi plusz szerintem.

Épp baptistakarácsonyarénaprogramról jövök, és őszintén szólva, hálás vagyok Istennek a mai percekért, azért, mert úgy látom, hogy hőn szeretett egyházunk jó irányba tart. Széles palettát láttunk és hallottunk, színvonalas zenei élményben és tartalmas, érthető üzenetben volt részünk. Külön öröm volt őrbottyáni testvérekkel együtt buszozni, beszélgetni. Jó, hogy voltak döntések is Isten mellett.

Viszont, hogyha felveszem előző bejegyzésem fonalát, akkor még röviden hírt adok néhány történésről az elmúlt félévből:

Őrbottyán

A nyáron volt több lazább ifialkalmunk, részt vettünk többen a középmagyarországi ifitáborban, és nyár végén volt egy hangulatos filmes esténk Hotzéknál. Az ősz újabb próba elé állította a gyülekezetünket: Németh Barna testvérünk gyors hirtelenséggel költözött el az Úrhoz, egy baleset következtében. Gyakorlatias, szorgalmas emberként ismertük meg, és mivel gyermekei hozzám hasonló korosztályt képviselnek, viszonylag többet találkoztunk az évek során, dolgoztunk együtt.

Nehéz volt ebben a helyzetben megtalálni, hogy imádkozzunk, miben reménykedhetünk, miben nem – főként, amíg Barna még a kórházban élet és halál között volt. Isten kötözi be a család és a gyülekezet sebeit, gyógyítja fájdalmát, és újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy nem ide tartozunk, a föld nem a valódi otthonunk. Túl, az égen túl találkozunk majd a Mennyei Atyával, aki vár, fogad és kézben tart minket. Ismeri az életünket és tud a könnyeinkről. Hm.

Részt vettünk a IV. BIOLK-on az ifi egy részével: azaz a negyedik Baptista Ifjúsági Országos Labdarúgó Kupán. Dicsőséges 20. helyünk annyira nem előkelő, de jó volt ott lenni. Volt palacsintás classic ifink és filmklub feeling a Sorsügynökség című filmmel. Páran Kiskőrösön töltöttünk egy hétvégét, az ifikonferencián, valamint találkoztunk egy hétvégén a budai, majd rá egy hétre a veresegyházi baptista ifivel. Jól sikerült programok voltak ezek, remélhetőleg egy-egy üzenet is mélyre hatott a szívekben.

Várakozás van bennem a jövőt illetőleg: kíváncsi vagyok, Isten merre vezet minket, engem, meg minden.

Volt egy értékes esténk férfiakkal, beszélgetés, bízok benne, hogy ezt tudjuk majd még folytatni.

 

Ifimisszijó

A gondolatok, a látás, amit Isten adott párunknak a Budapesti Baptista Ifimisszióra nézve, nem teljesen zökkenőmentesen, de bontakozik kifele. Reméljük, sikerül tovább, előre haladni, különösen az imádságban, evangélizációban és az ifivezetők összefogásában. Jó kis budapestifis, ifi-istentiszteletes félévünk volt úútvesztőinstallációval és témakörrel, SzégyenGyalázat extrapluszkoncerttel és MTV felvétellel.

Decemberben már kicsit ködös emlékek derengenek fel a nyári TE? táborról, ami szerintem kreatívat, újat adott, használta Isten az életünkben, néhány tanulsággal együtt. Fő témánk bibliai személyek példáján keresztül a történelemformálás és a világban élni, de nem a világ szerint volt – középmagyarországi fiatalokkal, Ceglédfürdőn.

Jártam a beindult baptista rádió “backstage” című műsorában, valamint az EDK imát is folytattuk – most már két csoportban, de még mindig útkeresésben vagyunk ezzel kapcsolatban. A Térdre Magyar csapata ismét koccant egyet, egyesülten imádkozni egymásért, Budapestért. Három alkalommal evangélizálni is kint voltunk a belváros néhány pontján. Kiváló volt a kecskeméti országos ifivezetőképző, különlegesen bátorító, szeretetteljes és őszinte.

És hát – egy nagyszerű közös élményként a “Karácsony a baptistákkal” nevet viselő eseménnyel közelítettünk ma rohamléptekkel az ünnepekhez, 2014-hez.

Amivan-1

Posted: 2013. december 15. in Mindennapok

Üdv!

Hát, eljött ismét az a pillanat idén is, amikor a máskor megszokott zenei palettánkat néhány hétre kicsit beszűkítjuk egy bizonyos témára, ami nem más, mint a karácsony.

Legalábbis én a napokban számomra irrdatlan örömöt jelentő Spotify-on való barangolásban teszek ilyen lépéseket. Eddig ez a program tudomásom szerint nem volt elérhető kicsiny hazánkból, és a régi Myspace megszűnése óta nem nagyon találtam praktikus streamelhető zenés oldalt. Szóval kifejezett felfrissülést jelent most az, hogy a Spotify-on milyen széles repertoár található, profi környezetben.

Vasárnap este van, kis rumli az asztalon, nyugalom. Jövő héten még néhány napot dolgozok, aztán jönnek az ünnepek, pihenés, család, évértékelés és figyelem Istenre a jövőt illetőleg. Ifikarácsony, városkarácsony (igen!), bpifiévadzárás, kis pénzügyi fejtágítás, szauna, imakör, bibliaóra, ifis ima, capitaly mission és talán Sanyikör várható a héten. Kiegyensúlyozottabb az időbeosztásom, mint korábban. Egyébként, tényleg.🙂

Épp azon őrlődtem egy kicsit, hogy még a ma estébe egy hosszabb imát is be kéne iktatni, van miért, és vágy is van bennem.

A héten autóztam sokfele munkaügyben, majdnem vettem téli kabátot, de végül nem, és milyen jó, mert kaptam ajándékba😀

Részt vettem egy elgondolkodtató és ütős céges képzésen az elmúlt héten. Értékes tudással lettem gazdagabb és öröm volt két napot együtt tölteni az irodai munkatársakkal, akikkel képviselői munkám miatt mostanában keveset találkozok. Részesei voltunk az év utolsó Budapestifi alkalmának, kaptam csokit és le is fotóztak:) Találkoztam Tamás és Peti haverommal, és végre sikerült összehoznunk egy Budapesti Baptistai Ifimissziós megbeszélést is, minek során a jövőbeli tervekről beszélgettünk. Innen már csak kisebb ugrást jelentett az országos Wrigley konferencia, jó hangulatban, különleges filmforgatással, ünnepléssel.

És hogy az elmúlt hónapok milyen eseményekkel teltek?

Személyes

Kihívásokkal teli, küzdelmes féléven vagyok túl. Öröm volt a nyári dicsőítőiskolában tölteni egy kis időt. Részt vehettem Encsi és Feri, Panni és Sanyi, Kriszti és Levi, valamint Dusi és Csaba esküvőjén, éljenéljen!🙂 Sokszor voltam elhavazva, idegesen, de ez hála Istennek a legutóbbi időszakban sokkal jobb már. Jó volt vendégeskedni Carloséknál, tanultam a parkolóórák használatát, amelyek nem kis bosszúságokat okoztak, beszélgettem Arnival is többször:) valamint Zozival is sikerült koccannunk egyet, jártam Katinál és Gabesznál babanézőben, ha kicsit “megkésve” is. Az idő sokszor elszalad, hiányzik azért több elmélyült beszélgetés és a tanulás, olvasás – a Logoson 4 éves tanulmányok lezárásaként túlestem a diplomamunka megvédésén és a diplomaosztón: főiskolai szintű képesítést szereztem bibliatudományokból. Bár ez Magyarországon nem akkreditált képzés, mégis nagyon sokat tanultam, segített, bátorított az elmúlt évek során az, amiről hallottunk Miskolcon, vagy esetleg e-tanrendben mp3-ról hallgattam meg.

Úgyhogy többek között a következő hetek-hónapok vágyott célja tanulás-olvasás-prédikáció/előadáshallgatás, mindenképpen “lelki-szellemi input”, valamint ismételt visszatérés a rendszeresebb sporttevékenységhez.

Egészen sikerült belaknom a belvárosi kis lakásomat, történt egy ajtócsere is rajta és megtaláltam a termosztátot. Ez mondjuk így a téliesre forduló időjárásban igazán hasznos fejlemény volt.🙂

Fejlődésre, imádságra, magabiztosságra és stabilitásra lesz szükségem a következő időszakban, remélem, Isten kegyelmét ezekben is meg fogom majd tapasztalni a jövőben (is)!

Család

Néhány napja nagymamám az örökkévalóságba költözött. Az elmúlt hónapokban többször meglátogattam őt Hajdúböszörményben, a szeretetotthonban, és a legutóbbi alkalommal már úgy társalogtunk, imádkoztunk, hogy én is éreztem: lehet, hogy a földi létben utoljára találkozunk. Az évek során többször jókat beszélgettünk mamával, jó kapcsolatban voltunk, de sajnos főleg az elmúlt fél évben nagyon gyengült, minden szempontból. 88 éves korában, csendesen hunyt el.

Hugom és párja Svájcban dolgoznak, tanulnak egy évet, érdeklődéssel hallgatjuk beszámolóikat, amikor skype-on, vagy élőben találkozunk.

Öcsém is a dolgozó emberek társaságát gyarapítja egy ideje, grafikai munkát végez egy király őrbottyáni vállalkozásnál🙂

Meló

Rövidesen fél éves leszek a területi képviselői munkakörömben, amelyre kicsit több, mint négy év vevőszolgálatos tevékenység után váltottam júliusban. Rágó, Wrigley, sok-sok kilométer, boltok sokasága, rengeteg új információ, betanulás, ismerkedés új emberekkel. Nagyon érdekes az az új szemléletmód, amit ebből a helyzetből nyerek, az eddigieket kiegészítve. A már emlegett múlt heti tréningen pedig kiderült, hogy többeknek hiányzok azért bentről, nekem is ők. Dehát, valamit valamiért. Állítólag egyéniség vagyok.😄 Tetszik, hogy egyre magabiztosabban tudok vezetni. Imádkozok, hogy tudjak Istennek, az Ő dicsőségére dolgozni és hogy Ő munkálkodjon sokak szívében a céges berkeken belül is. Konferenciánk során két mókás videó is készült, ezek közül ebben én is szereplek.🙂

Folytatás következik…

Útitársak és útkereszteződések

Posted: 2013. június 30. in Mindennapok

… és zúg a tömeg: “Billlllentyűűű, billlentyűűű!”🙂 Nojó, nem zúg, de azért írok.😀

Egy viszonylag átlagos nyári vasárnapon vagyok túl, két gyülekezeti alkalommal, Római levél 5. rész témájában, reggel Gabesszal a dicsőítésben szolgáltunk, jó volt kicsit pengetni a húrokat. És felemelő volt a gyülekezet éneklése is. Jó volt!🙂 Jókat beszélgettünk alkalom után délelőtt, este pedig Daku Sanyit hívtam meg kicsit beszélgetni, sőt még sakkoztunk is egyet, amely pattal zárult😀

Reménység szerint utolsó energiacseppjeimet fejtettem ki a Logos Bibliaiskolás képzésem irányában, ahol szeretnék az idén végezni bibliatudományok alapképzésen. Az Újszövetségi szolgálatok c. tárgyban fejeztem be a házidolgozatot – apostol, próféta, evangélista, pásztor, tanító szolgálata. Közben zajlik a készülődés az augusztusi TE? címet viselő regionális ifitáborra, állnak össze a puzzle-darabok. Örömmel konstatáltam, hogy várhatóan meglesz a nyár harmadik esküvője is, amire hivatalos vagyok, és Ole mester augusztusi esküvése különösen nagy örömmel tölt el!🙂

Ezentúl pedig két elég jelentős újdonsággal szolgáltak az elmúlt hónapok életem alakulásában.

Isten kegyelméből lakáshoz juthattam Budapest belvárosában, és ezzel szinte egyidőben munkakörváltásra is lehetőségem adódott eddigi munkahelyem keretei között.

Ezek együtt néhány földrajzi paraméter miatt azért okoztak némi fejtörést számomra, ami már részben megfejtődött, a következő hetekben pedig várhatóan még jobban tisztul majd a kép.

Akkor vegyük csak sorra röviden!

Személyes

Éppen két hete ünnepeltük Mártival nagykorúvá válásunk 10 éves évfordulóját!🙂 Betöltöttük a 28-at, megültük a dolgot együtt, családi körben. Az utóbbi időben hála Istennek sikerült ráállnom egy pihenősebb, sportolósabb üzemmódra a heteimet tekintve, aminek jótékony hatását érzem is a mindennapokban. Pihentebbnek érzem magam és jobb kondiban kicsit.🙂

Az elmúlt hetekben hatalmas hála volt bennem többször is Istennek a kis lakás lehetőségéért Pesten, amit tényleg nagy ajándéknak tartok, mert jó áron egy szép állapotú ingatlanról van szó, amely elhelyezkedésében is elég nyerő. Kicsit stresszes út vezetett el eddig az ügyvédi irodán és az OTP LTP-n keresztül, de hála Istennek, minden rendben zajlott és alakult.

Nagyon élvezem a baráti beszélgetések lehetőségét, dumáltunk kicsit Zozival, Tomi barátomékkal, Ádámúrral, a napokban pedig például a Speak Out Reunion-on Keszthelyen volt erre lehetőségem többekkel. Áldás volt.

Család

Néhányszor jártunk Mártiéknál Tatabányán, egy alkalommal például festegetésben segítettünk az azóta általuk használatba vett Türkiz Tér kialakításában, máskor csak beszélgettünk egy nagyot. Öcsémmel együtt szolgálunk az ifiben és szakmailag is jóóól fejlődik a srác😀

Őrbottyán

Sokat elmélkedtem mostanában – ahogy mindig – a gyülekezetünk életén, jövőjén, imádkoztam vezetésért, üzenetekért imaórára, egy alkalommal tanításra.

Kemény hónapokon vagyunk túl, amiket emészteni kell. Zajlik ez a folyamat, azt hiszem. Isten Szelleme vezessen minket tovább! Nagyon épületes volt viszont a Szabadság Krisztusban kurzus az elmúlt hónapokban, sokat segített hétről hétre. Azért sor került két bemerítésre is az elmúlt időszakban, Encsi és Feri esküvőjén is ünnepelhettünk együtt. Az ifiben kicsit jobb közösség alakult ki, szeretnénk növekedni. Főleg ezzel a két témával foglalkoztunk az elmúlt félévben, vendégül láttuk a budai ifit (zsír!), szilvesztereztünk együtt egy vidámat és elmentünk a fehérvári konfira közösen. Vendégünk volt Ujlaki Marci, Uzonyi Barna és Baranyi Laci. Egy jól sikerült hétvégét töltöttünk Velencén nemrég, pihenéssel, lazulással, beszélgetésekkel, Igével – az őszi szokolyai kiruccanásunk is épületes volt:)

Meló

Az elmúlt hetekben zajlott a felkészülés arra, hogy elhagyom a Budapest 2. kerületében található irodát és a vevőszolgálatot és képviselői munkában folytatom szakmai tevékenységemet. Mivel ez az Őrbottyánt övező területeket fogja érinteni, ezért ez a család és a gyülekezet szempontjából különösen nyerő helyzet lesz várhatóan, és amellett, hogy új ismereteket, tapasztalatokat szerzek egy dinamikusabb munkakörben, még utazási időben is kiemelkedő csökkenésre számíthatok… persze azért ez a budapesti elfoglaltságok esetén még mindig fel fog állni.

Ifimissziós események

Egy elég kiváló félévet tudhatunk magunk mögött a Budapestifi csapatával az ifi-istentiszteleteken, jó volt Isten munkáját látni, részese lenni. Megünnepeltük és zártuk a félévet a 200. alkalommal május elején, sőt egy tuti Budapestifi+ alkalomra is sor került. Már jó ideje megkezdődött a regionális ifitáborok szervezése, beszélgetések, imádság, szervezés. Nagyon szeretem azokat a tesókat, akikkel együtt szolgálhatunk ebben!

Zajlott még egy kis EDK mozgalom a félévben, (előtte jóóó evangélizációk a Nyugati környékén!) részt vettem Céltudatos gyülekezeti és ifis képzéseken, többször is találkoztunk a Térdre Magyar imamozgalommal, elkészült az országos baptista ifjúsági adatbázis, és zajlik a baptistaifi.hu megújítása is. Januárban felvettünk egy négy részes TV-adás-sorozatot is az MTV profi stábjával a MABIM részéről. Vendégeskedhettem egy egyetemi FÉK-en, ahol kellemes panelbeszélgetésen mesélhettünk Andrissal és Ágival munkabeli tapasztalatainkról.

Részt vehettem az első baptista médianapon, amely színvonalas, építő esemény volt. Vendégeskedtem egy péntek estét a pestszentimrei baptista ifinél is. Jó kis csapat!🙂

Történik ez-az, és a következő hónapok szintén elég aktívnak ígérkeznek. Igyekszek Istenre figyelni és bölcsebben beosztani az időmet, energiámat. Alakulok.🙂

Hétreráfókusz!

Posted: 2013. március 10. in Uncategorized

Sziasztok!

Nagy örömmel írok újra bejegyzést, hihetetlen mód szeretek ilyen módon megnyilvánulni🙂

Épp befejeztem egy Balaton-NET-es cikk első verzióját, remélem tetszeni fog az interjúalanynak és a Jelige stábnak:D

És, az elmúlt időszak sem zajlott unalmasan, nézzük mondjuk az elmúlt hetet!

EDK találkozónk volt Sipos Márkkal a BelVárban, az Erkel Színház mellett – Evangéliumi DiákKörök: ez lenne a rövidítés értelme. Saaaanyi, Te már nem vagy diák. Vagy legalábbis nemúgy. (Merhogy még a Logos bibliaiskola “padjait azért koptatom”) Nem, de szeretnénk segíteni a MABIM (Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió) vezetőséggel azt, hogy Budapesten is legyen erős ima és evangélizációs hátterű misszió egyetemeken és főiskolákon. Voltaképpen ez inkább egy látásmód bátorítását jelenti, mintsem egy ellen-MEKDSZ vagy FÉK létrehozását bárki részéről. Keressük ennek megfelelő útját-módját.

Rövid jegyzetem az alkalomról:

Vakság, rabság
Sztszellem mindenkinek adatott
Tanúk kell legyünk
Találjuk meg a lehetőséget
Szenvedély, betöltekezés
Bibliaolvasás, ima élet
Bátorítás
Bizonyságtétel
Apcsel 2:17-18
Máté 28:18-20
Apcsel 16:13-15
Pálék beszélni, ott lenni, tanítvánnyá tenni
Isten megnyitja a szíveket, újjászüli őket
Lidia figyelt, bemerítkezett, családja felé továbbadja
János 1:35-51
Imádkozzunk és készítsünk listát
Írd le, kiben van nyitottság
Kapcsolat, nyitottság, nyissa meg a szívét, a számat
Vedd komolyan, készülj fel, vonj be másokat
Igazítsd ki a listádat
Kapcsolataidnak mire van szüksége
1Kor 15:1-11
Mi az evang?
Tetszett, hogy Márk jópár személyes példát mesélt az életéből. Fogyasztható, fontolható a gyakorlatba ültetés. Holnap újra találkozunk majd néhányan, imádkozni, egy imaszobában a Mechwart tér közelében.
Aztán részem lehetett egy áldott Budapestifi alkalmon – igen, “brandet” váltva most már így nevezzük a keddi budapesti ifi-istentiszteleteket a “Wessi” helyett. Így egyértelműbbnek látjuk. Pintér Béla szolgált, akiről némi meglepetésemre kiderült, hogy tisztában van szerény személyemmel. Megtisztelő.😀 Áldás volt hallgatni őt, megfogott a bibliai történet, ahol Jézus nagyon nagy egyszerűséggel jelenti ki a bűnös asszonynak: “Megbocsátattak vétkeid, menj el békével”. És az ének, őszinte, mélyről jövő volt. “Nincsen más, csak Te, egyedül csak Te – ilyen egyszerűen: Te” Mármint Jézus. Igen. Ez az!
Alkalmam volt helyi közösségünk, az őrbottyáni baptista gyülekezet hétközi bibliaóráján is részt venni kivételesen – mindezt a home office munkám tette lehetővé, ami igazán sokat segített a hét közepén. Hálás vagyok a munkámért, a munkahelyemért. Szóval, gyüliben arról ejtettünk szót, hogy kinek a véleményére adunk, kinek a hozzászólása számít saját magunkkal kapcsolatban. Ezt követően még némi készülődést foganatosítottunk a szombati ifire Petivel, fénymásoltunk, felhívtuk Gergőt. Plusz közben beszéltem Kristóf barátommal egy rövidet telefonon. Ezek után már éreztem a vesztemet, mely szerint “megint nem kellett volna ennyi mindent egy estébe belezsúfolni” – de azért üdítő volt Skype-on diskurálni Danival, Balaton-NET-es riportalanyommal. Vidámság.
Térdre Magyar! – a FÉK, a MEKDSZ és a Budapesti Baptista Ifimisszió imamozgalma is találkozott a héten a Corvinus egyetemen egy lendületes este erejéig. Könyörgés Budapest ébredéséért – ébredés, melynek során tömegek értik meg és teszik magukévá Krisztus evangéliumát! Jópáran együtt voltunk, ááldott lelkületben.🙂 Szeretem!
Folytatás: április 2, este!
Végül, de nem utolsósorban szabadidős tevékenységeim sora hétközben a Szabadság Krisztusban alkalmával zárult szintén Őrbottyánban. Aktuális témánk: Az elménkért vívott csata. Nekem segített most ez a téma, és hallottunk a csoportfoglalkozáson néhány ütős személyes sztorit is. Yay!🙂
És, hogy teljes legyen a sor: a hétvégébe belefért egy ceglédi ifitáborhelyszíncsekkolás Arnival és Gergővel, egy ifi, pihenés (!), kis délutáni gyülekezeti alkalom.
Olálá!🙂 És éppen Bethel Music: Without words-et hallgatok. Kellemes muzsika.